Miaszerelem

Pár hónapja beszélgettem egy erős, okos, önismeretből jeleskedő nővel. Bár igazán közelről nem  ismerem,  annyit azért tudok, hogy gyermekkori körülményeiből adódóan sok nehézséget, fájdalmat élt meg. Azt mondta egyszercsak, míg jóízűen nyammogta az egészséges vegán ebédjét, hogy B, én rájöttem, valójában a történet nem számít. Csak az számíthogy kivé válsz, mit vállalsz, mennyit teszel bele az életedbe.  Olyan erővel, olyan meggyőződéssel mondta, hogy akkor, a sült cékla meg a főtt rizs illatának pillanatnyi bódulatában igenlően bólintottam egyet. Pedig én valójában semmi másban nem hiszek, csak a történetekben. Igenis hiszek azok gyógyító, de leginkább különböző társadalmi rétegeket, vagy érdeklődési körű embereket egyesítő erejében. Mindenki történeteken keresztül tanul, többnyire a sajátjaink a legélőbbek és igazak, ezért tudunk azonosulni a mások által megosztottakkal, ezért tudunk egy-egy film láttán együtt sírni a főhőssel, így tudunk órák hosszára belefeldkezni regényekbe és  sokszor ezek miatt a történetek miatt hisszük el, hogy van vagy éppen nincs tovább, hogy végtére is nem vagyunk egyedül, más díszletek között, de univerzálisan ugyanazokat az érzelmeket éljük meg, reprodukáljuk a magunk kacifántos és egyedi módján.

Az én történetem első huszonöt éve ezerszínű, a legtöbbször fülsiketítően hangos, telis-tele minden képzeletet felülmúló ármánnyal, titokkal, meg nem értettséggel, örökös küzdéssel a szeretetért vagy elfogadásért, olyan alapvető emberi érzések megéléséért, amelyek sokak számára maguktól értetődőek.   Brazília ez a csodálatos ország lelassít, leültet egy hosszan tartó pillanatra és óriási tükörként mutatja meg az összes eddig magam elől elhallgatott, a messzi Európából magammal hozott, meg nem dolgozott történetem, új , trópusi díszletet adva nekik. Igazzá válni- ezt a két szót nem olyan régen hallottam egy kedves ismerősömtől. Ennek az útjára igyekezem lépni, tele félelmekkel , kételyekkel, hogy vajon jól csinálom-e , vajon így kell- e, vagy kell- e egyáltalán bármit is tennem. A mama fejezeteket nem ma írtam, a mama fejezetek nem Salvadorról szólnak, sokkal inkább arról a hosszú, csaknem három évtizede zajló folyamatról, ami végül Salvadorig vezetett, a boldogságig, egy teljesen más életminőségig. Ezek a történetek mind igaziak, és az én igazzá válásom egy része, hogy megmutatom őket. Nem azért teszem, mert nincsen jobb, újabb, vagy más történetem, hanem mert az életemben az egyik legmarkánsabb motívum a titkok és a tabuk átjárhatatlan, kiismerhetetlen sűrűjében a szégyen, azon ahonnan jöttem, amiket láttam, megéltem, végtére is azon, aki vagyok. Ezek a történetek mostantól nem csak az enyémek, bárkié lehetnek, bárkiről szólhatnak, csak ugyanolyanok, mint a sok millió többi a világegyetemben. 

szerelemsalvadorban@gmail.com

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s