Bahia, te időtlen

Hétvége van. Azon belül is pontosan szombat, amikor kicsit tovább aludhatnánk végre reggel hat húsznál, ha Malu, a Budapestről magammal hozott macskám nem ébresztene óramű pontossággal minden nap. Nem ismer kegyelmet, könyörtelenül és minden cicás édes kis dorombolást mellőzve arcon csap, nyávog, ritmusosan elhúzza a hálószobában található gardróbszekrény tolóajtaját. Hiába, hat harminc már a reggeli ideje, márpedig ő soha semmilyen körülmények között nem eszik egyedül, látnia kell, hogy legalább az egyik gazdája asztalhoz ül és fogyaszt. Tehát erre fel a mindenkori hajnali ébresztés. Felébredünk tehát reggelizünk a macskával, és mire a telefonom kijelzőjére pillantok a hat húszból tíz óra öt lett. Nem tudom megmagyarázni hogyan és egyáltalán hová tűnt ez a négy órás időintervallum.
Na jó, kicsit számítógépeztem, elmosogattam, ő valami hetek óta szerelésre váró háztartási gépet bütykölt a nappaliban. Akárhogy is számolom, nem tölthettünk el több mint két órát ezekkel az elfoglaltságokkal, de mindegy is mert Bahiában az idő fogalma teljesen de teljesen mást jelent, mint odahaza. Makacsul áll és repül a maga kénye kedve szerint, én pedig már egészen jól megtanultam alkalmazkodni hozzá. Tíz óra öt percnél járunk, most már el kell készülni, szükséges ehhez egy-egy zuhanyzás, mert a hajnali hathúszasra a harmincöt fokos forróságban a test már nem emlékszik.
A ruha kiválasztására, vasalásra, nekem sminkelésre, maximum harminc perc elég mindennel együtt, tekintve , hogy két fürdőszoba áll a rendelkezésünkre. Mégis, tizenegy tizenötöt mutat a falióra, mikor a bejárati ajtót kissé türelmetlenül támasztó férjem arra vár, hogy végre megtaláljam a telefonom, becsukjam az ablakokat és elinduljunk. Még szerencse, hogy az anyósomék közel laknak, autóval hét-nyolc percre. A kerület szombaton a leghangosabb, az utcák telis-tele autókkal, a legtöbb tetejére félméteres hangszórók erősítve. belőlük pedig dörömböl a nem, nem a szamba, nem is a kellemes bossa nova, hanem a brazil ülepeket ideges ritmusra földre parancsoló funky meg pagode. Igazi favella hangulat, én odavagyok tőle, minden vibrál a forróságtól, az élettől, minden eltúlzott, a zene, az utcán táncoló járókelők mozdulatai, a fekete meg capuccino testeken a kis ruhák színei, rikít a piros, a sárga, a kockás és a karikás minták is, szeretem de úgy szeretem, végre egy hely, ahol nem lehetek sok, nem lehetek túl hangos vagy túl ügyetlen, túl érzelmes vagy túl kifejező, még a hófehér szeplős bőröm ellenére is úgy érzem tökéletesen belesimulok ebbe a miliőbe.
Megérkezünk. Az egyirányú kisutcában rendre kétfelől érkeznek az autók, de senki nem kiabál a másikkal, csak néha én magyarul, szerencsére senki sem érti, így nem is veszik komolyan. Mióta megérkeztem minden szombaton kivétel nélkül ugyanaz az egy cd ötven perces program szól újra és újra. egész álló nap az utcában. Valamelyik szomszédtól jön, vagyis jobban mondva a kocsija tetejéről meg fenekéből, vagy hat hét óriási hangszóróból dübörög a férfiak sosem sírnak című örökzöld, miközben mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, a levegőben terjeng a hirtelen grillezett marhahús meg kolbász illata, máris éhes vagyok. Majdnem fél tizenkettő van. Az ebéd lassan kész az anyósom, donna Rita házában. Korianderes csirke, finom babkásával meg rizzsel, kétféle salátával, frissen facsart mangólé, mennyei, tényleg mennyei. A ház hangos. Belépve a fodrászt látom, minden szombaton jön mosásra, kondicionálásra, szárításra a család női tagjaihoz. Látom, ahogy a nappaliban az ablakhoz közel húzott széken ül az anyósom, felette tüsténkedik Maria, már a vasalásnál tart, hamarosan készen lesz a következő hétre a garantáltan tökéletes megjelenés.
A hálószobában a sógornőm üvölt, sír, vonyít, hamarosan a kiszűrődő hangokból megértem, hogy reklamál, mert nincs új cipője az esti születésnapi koktélpartira. Mondja a magáét, kivágja a szoba ajtaját, szép, kerek egész műkönnyek csorognak végig pirosra hevült arcán, utána kiviharzik az apósom is, hangját megemelve jelzi, hogy elég, és dühösen de mégis valahogy tele gondoskodással a hangjában felajánlja, hogy megragasztja az egyik piros magassarkút. Arra gondolok, milyen jó lehet úgy húsz évesnek lenni, mint az én csupaszív sógornőmnek, egy olyan házban élni, ahol lehet sírni egy meg nem vett cipőért, ahol ez valóban lehet egy hétvége kis tragédiája.
Lassan ebédhez szólít Teresa, a bejárónő, aki a hét ezen a napján jön takarítani és segíteni főzni az anyósomnak. Az ebédnél szóba kerül Jemanzsá, az óceán istennője, nemsokára, egy csütörtöki napon ünnepeljük a születésnapját, de nem csak az övét hanem a sógornőmét is. Készülök majd édestejes tortával, legalább két emeleteset akarok sütni, a tetejét majd gyümölcsökkel szórom meg. Három óra van. Már nem is akarom tudni, hová tűnt el száznyolcvan teljes perc, ebéddel biztosan nem töltöttünk ennyi időt. Azt gyanítom, valamelyik bahiai isten vagy istennő lehet, aki kénye kedve szerint állítja az óra mutatóit. Négy óra, ezt a hatvan percet kivételes tudom pontosan mivel töltöttük. Aludtunk egy jót a kanapén egymásnak dőlve. Végre elindulunk a Kék Parton lévő térre. Előtte még megállunk venni egy- egy gyümölcs jégkrémet, én citromosat kérek, ő rendre kupuaszúsat, és meg sem állunk a kókuszfákkal beültetett szépen rendbe tartott placcig. Csak egy-két tinédzser van még ott rajtunk kívül, önjelölt akrobaták szorgosan gyakorolják a szaltókat és bíztatják egymást egy-egy sikeres manővert követően.
Leülünk a kellemesen meleg kőre, odadőlök a vállára, milyen jó, hogy a szemembe ebben az órában már elviselhetően süt a Nap. Beszélgetünk. Az elmúlt hétről, sikerekről, kudarcokról. Tervezünk, tervezzük a holnapot a jövő hetet, az év második felét, a soron következő nyaralásunkat. Beszélgetünk olyan dolgokról is, amelyekről csak ritkán, de most valahogy itt az ideje. Jó ebben a nyugalomban, a férjem oldalán. A tenger meg köztünk csak egy négysávos autóút van, érezni tisztán az alga illatát. Olyan jó ez a pillanat így a kék part téren.

img_20170128_171414_039

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s