Mama 20.

Kétezer-tizennégyet írtunk, és Léna egy kora nyári meleg délutánon budapesti otthonának gangján pilledezett egy kis fa stokedlin, figyelte a többi hatvannégy szomszédjának ajtajait, portájuk előtt a mozgást, ki könyvet olvasott a körfolyosón, ki a frissen mosott ágyneműt teregette, aztán voltak kisgyerekek is, akik egymással kergetőzve kacarászták be az erzsébetvárosi ház öreg emeleteit.
Ilyenkor nyáron mindig megtelnek élettel a hosszú körfolyosók, a Vilmos Frigyes utca lakói kimerészkednek odúikból, így növelik meg a gyakran csak húsz harminc négyzetméternyi apró garzonjaik életterét. Léna szerette figyelni őket, szeretett többet látni ezekből az emberekből, mint egy-egy szomorú téli napon a hideg „jónapotkívánok” alkalmával.
Ahogyan ott csücsörészett eszébe jutott a mama, hogy mennyire jó lenne most felhívni őt telefonon, elképzelte az egy , kettő, három hosszú búgást, aztán ahogy végre felveszi, beleszól egy finom női hang, senkiéhez nem fogható lágyságú , hát a mamaé az, megkérdezi Lénától mit evett ma, megkérdezi milyen az idő arra Pesten, aztán búcsút mond, a következő telefonbeszélgetésig. Ahogy felocsúdott ebből a meleg délutáni látomásból, szomorúan konstatálta, hogy a telefonja nem tartalmaz olyan elmentett nevet, hogy mama, nincsen és nem is lesz váratlan hívás tőle, de annyira hiányzott neki, hogy mindenáron fel akarta idézni őt újra, olyan szépen mint az előbb. Ritka pillanat volt az ilyen, ahol nyoma sem volt a félelmes szörnynek, a gonosz intrikának, hanem csak őrá emlékezett a szépasszonyra aki megszülte, a fiatal édesanyára, aki kedvességre, finomságra nevelte.
Eszébe jutott a mama konyhája is, meg a mama felejthetetlen legendás főztje. Megidézte a hétvégi frissen sült krémes sütemények illatát, a forró nyarak finom ízeit, a borsólevesét, rögtön utána a pörkölt nodekliét, és így tovább, gondolatban végigkóstolta ismét az összes fogást, magába szívta azt az erőt, amelyet ezeknek az emléképeknek visszahívásából nyert, megidézte a mama szép oldalát, ami értéket képviselt, amit majd ő maga is tovább adhat szégyen és félelem nélkül a sajátjainak.
Lassan feltápászkodott a kis fa stokedliről, és bement a lakásba. A konyhába érve kinyitotta a hűtőt, mennyire kívánta most, hogy tele legyen a mama főztjével a fridzsider ,de csak mindenféle alapanyagot talált ott. A mama-féle eperjoghurtra gondolt, semmihez sem hasonlítható mennyei eledel, és mivel minden hozzávaló ott feküdt hidegen a polcokon, gondolta elkészíti magának. Az egyszerű nyári hűsítő a ritka boldog gyermeknapjaira emlékeztette.
Visszaült a már kész uzsonnájával a kis fa stokedlire, nézte a szomszédok jövését-menését és a mamára gondolt még mindig. Érezte a közelségét, hiszen a mama az ő kedves, gondoskodó, házias mamája benne lakozott, az nem tűnt el, hanem Lénában élt tovább örökre és kiirthatatlanul.

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s