Lubov 3.

Lubov rajongott azért a törékeny, szép zöld szemű Lénájáért. Szerette benne a tisztaságot, fiatal éveinek számát, az ideát, amit a hányatott sorsú lány köré teremtett. Szerette a megszületőben lévő Lubovnét, az engedelmeskedőt, a behódolót, a felemelt és megtartott, külföldről hozott cigánylányt, aki beszédében, vonásaiban mégis inkább európai, akivel meg lehet jelenni egy-egy magas szintű fogadáson vagy több ezer befogadóhelyes koncertterem színpadán.
Lénában benne volt a potenciális múzsa, akiről új dalokat lehetett szerezni, átszellemülve keresni a friss dallamokat, megeleveníteni és éjt nappallá téve gyakorolni őket, aztán színpadra emelve csukott szemmel engedelmeskedni az érzésnek, hogy van egy nő, az ő szeretője, az ő felesége, az ő műve, csakis az ő dicsősége. Lubov úgy szeretett, ahogyan Léna szerint csak kevés férfi tudott. Ugyanúgy. igen, ugyanúgy becézte őt, mint tinédzser korú unokahúgait, vagy édesanyját, a nagy tomporú, boszorkány szemű Ivanát, ugyanolyan mimikával, finom, huncut mosoly kíséretében becézte őt, mint a többi nőt, akik igazán fontosak voltak az életében.
Nem volt egy pillanat, annyi kivétel sem, amikor a szerelmes férfi arcát megpillanthatta volna , mert egészen úgy tűnt, hogy mindegyikőket ugyanúgy, egyféleképpen tudja csak imádni. Ez volt az első vészjósló jele kapcsolatuk hiteltelenségének, de Léna igyekezett felülkerekedni a szomorúságán, mind egyre azt mondogatta magában hosszú álmatlan éjszakáin, hogy egy művész biztosan ilyen, ilyen, biztosan, a művészek már csak ilyenek igen.
Lubov kényszeresen kerülte azokat a pillanatokat, amikor Léna egyedül maradhatott volna, amikor gyakorolhatta volna saját születése jogán járó szabadságát, mintha csak attól rettegett volna, hogy Lénának baja eshet, elveszhet a Balkán sötétjének sűrűjében. Egy darabon egészen jól eső érzés volt ez a ragaszkodó féltés, férfiasabbá tette őt Léna szemében, a védelmező Lubov, aki óriási karjaival szeretettel átöleli és biztonságban tudja az ő fiatal múzsáját, de lassanként elviselhetetlen nyomássá vált a folyamatos figyelem alatt tartás, hogy nem volt egy pillanat sem csak az övé, ahol egymagában lehetett volna. Egyszer csak eltűnt a szabad Léna. Abban az őrületes, vívódásokkal és szenvedésekkel teli gyermekkorában ha mása nem is, a függetlensége a szabad akarata mindig az övé volt, a saját önnön kezében volt mindig az irányítás, azt oda nem adta senkinek a mamán kívül, aki nem kérdezett, csak elvette, gonoszul eltépte tőle ezt a fontos kapaszkodót, ami után ahogy ereje engedte újra és újra visszanyúlt, és visszaszerezte.
Lubov ezt a különleges kincset zárta el apránként Lénától a szerelem és a féltés nevében. Lassan azon kapta magát a hónapok múlásávál, hogy sem állása, sem álmai, sem tanulmányai, de még saját pénze sincsen, egy szabad órája a parkban vagy lehetősége, hogy telefonon elérje az otthon hagyott egyre aggódóbb barátait. Nem volt mása csak Lubov bankkártyája, Lubov családjának szorító ölelése és mindig figyelő tekintete, és Lubov maga, az ő aranyszívű papa-mása aki olyan önfeláldozóan védelmezte őt, és akinek közelsége mégis egyre kevesebb örömöt jelentett számára.
Aranykalitkában tartott jól meghízlalt nagybögyű madárka lett Lénácskából. Egyre többször mondott nemet, egyre zavaróbbá vált számára, hogy nincsen beleszólása a kettejük életében zajló eseményekbe. Egy tengerentúli másnapra esedékes utazásról véletlenül értesült Ivanaval, Lubov anyjával való közös beszélgetése során, és meglepve konstatálta, hogy neki is szántak egy repülőjegyet, amiről társa nem tartotta fontosnak értesíteni őt, hiszen úgyis megy, úgyis vele megy, ez a dolga, ez a kötelessége, követni az emberét.
Akkor már vagy fél éve üldögélt ebben a dermedt tétlenségben, egyre több hideg öleléssel, keresetlen szóval illették egymást, Lubov is egyre kiábrándultabbá vált, és egyre gyakrabban mérgesedett meg. Az a fajta férfi volt, aki nem emelte fel a hangját, de szavai járásában, szeme bogarának forgásában volt valami ijesztő és eszelős, ahogyan szinte megnyugtató hangon és gyermeki mosollyal az arcán mondta azt, hogy a következő nő, aki összetöri a szívét golyóval a fejében végzi, ő pedig egyszerűen majd belesétál a tengerbe. Hát így kívánta, hogy vége legyen az ő nagy szerelmének.

 

 

Léna mégsem ijedt meg tőle, találkozott ő már félelmesebb fenevaddal is, a bármire kész szörnyetegről mindent tudott , hiszen az szülte őt. Inkább csak menni készült, elhagyni szegény Lubovot, aki akkor alkotói válságtól szenvedett, és naphosszat a szép, feketéskék selyem pizsamályában járt kelt a lakásban, szívta egymás után a philip morrisokat, vagy vendégségbe ment, ahová annak rendje és módja szerint vitte magával az ő Lénáját is, olykor kora délutántól hajnal kettőig ültek a füstködös, húsz fős társaságokban, mindenki ette az ínycsiklandó balkáni salátákat, krémeket, a keleti fűszerezésű sülteket, és közben fogyott egy kis bor is mértékkel, szólt hangosan a cigányzene, és pöfékelték a cigarettákat egymás után, megállíthatatlanul.
Léna alig beszélte a nyelvet, így csak ült és figyelte a viselkedésüket, néha irigyelte a jókedvüket, és álmodozott, arról álmodozott , hogy Lubov egyszer csak észreveszi, ránéz, és kivezeti a szobából, elmennek sétálni, vagy moziba, egy finom fagyit elnyalni, vagy a sarki cukrászdába egy mogyorótortát befalni közösen és beszélgetnek, egymás szemébe néznek, jelen vannak a másik életében. Azon töprengett, vajon Lubov miért fél ennyire kettesben maradni vele, mitől fél ennyire, miért nem elég az ő kettejük egysége, van e egyáltalán ebben az olyan szépen kezdődő történetben bármilyen egység is, vagy csak illúzió volt-e a találkozás és az elvárások, amelyeknek egyikük sem felelt meg. Sokszor undorodott attól a sok jó embertől, akik között volt, és akik mit sem tehettek Lubov követelő és elnyomó viselkedéséről. Ahogy ült a különböző étkezők és konyhák cigarettafüstös unott csendjében, vagy–hangulattól függően- idegen morajában úgy képzelte, hogy gázmaszk van az arcán, az a régi katonai féle. Így próbált gondolatban menedéket találni tüdejének és egyre zavarosabb lelkének mérgezése ellen.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s