Lubov

Kétezer-tizenkettő volt. Egy magyarországi zenekar valahol egy francia kisváros helyi fesztiválján mulattatta a bortól és kiváló muzsikától megvadult közönséget. Léna a hangpultnál figyelt, nézte, hogy rendben alakul-e az extatikus hangulatú koncert. Későre járt akkor, Budapesten tomboló hőség lehetett, de ott hűvös volt, a levegő elmúlás hangulatú volt, készült a vidék az ősz érkezésére.
A nem várt hideg idő miatt, egy farmer rövidnadrágban és egy csíkos matrózpólóban vacogott, így a backstageben talált pokrócot csavarta maga köré, azzal jól bebugyolálta testét. Ez volt a toulousi kosztüme. Ebben a feszült figyelemben és didergő odaadásban lépett mellé Lubov. Hátul a VIP részben már találkozott tekintetük egy röpke pillanatra, de Léna számára nem bírt semmilyen jelentőséggel. Ahogy megjelent mellette, most jobban szemügyre vette. Cigarettázott, hanyagul és elegánsan szívta a philip morrist, és Léna számára ebben volt valami végtelenül karizmatikus és ismerős. Magas, jókora termetű, jó húsban lévő férfiember volt, kopasz kerek fején barna szemei zsiványan vizslatták Lénácskát.
Sokáig csak álltak úgy egymás mellett, Lubov minden pillanatban a megfelelő alkalmat kereste Léna megszólítására. Végül úgy kezdte, hogy elismerően biccentett egy nagyot a színpadon zajló produkció felé, és szóban is méltatta a zenekart, kérdezett felőlük ezt-azt miközben magabiztosan szívta a cigarettákat egymás után. Mozdulatai arról árulkodtak, hogy már egészen fiatal kora óta szerelmes a pöfékelésbe, ahogyan jó mélyeket szívott bele a philip morrisokba, aztán meg amilyen hanyagul, mégis szinte szeretettel dobta el őket, az maga volt Léna számára a tökély, a zsigereiben érezte az ilyen típusú férfi karakterét, a papa féléét.
Beszélgetésük vége felé jött rá, hogy valójában akivel szót vált nem más mint a híres virtuóz, a nagynevű zongoraművész Mr. Lubov. Zavarba is esett egy pillanatra, hogy mégis miért állt mellette olyan rendíthetetlenül ez a férfi, s arra a következtetésre jutott, hogy talán közös projektbe kezdene a zenekarával. Később, a koncert végeztével elváltak útjaik, de a zenekarok részére kialakított öltöző és büfé részen ismét összefutottak, ahol Lubov sietve a kezébe nyomott két albumot a nevével fémjelezve meg a névjegykártyáját, aztán elrohant, hajnalban már indult is tovább egy repülőgéppel a következő koncerte. Többet Léna erre a férfira nem gondolt, szívében csillapíthatatlanul zakatolt egy másik férfi iránt érzett vágy, s két nap múlva hazafelé is utána sóvárgott, tudta, hogy keresnie kell, remélte, hogy most majd dűlőre jutnak mikor újra találkoznak.
Mire újra Budapestre ért, rövid levél várta a postafiókjában. Legnagyobb meglepettségére Lubov volt a feladója. A levél valahogy úgy szólt, hogy meg szeretnélek ismerni téged, szabad-e megismerni, téged téged téged. Léna egy pillanatig sem érzett ellenállhatatlan vágyat Lubov iránt, de kíváncsisága erősebb volt, és mivel az a másik napokkal hazaérkezése után sem kereste, így hát úgy döntött, hogy válaszol új hódolójának.

Lubov elemi erővel tört be Léna életébe. Minden nap udvarolt, minden nap többet akart megtudni Lénáról, egyre hevesebben kereste, s olyannyira, hogy egy hónap leforgása alatt sikerült elegendően megbolondítania ahhoz, hogy fogadja őt Budapesten.
Mielőtt megérkezett, Párizsban adott nagy sikerű koncertet, ahonnan futárszolgálattal küldött ajándékba egy finom, első osztályú parfümöt Lénának, kézzel írt levelében biztosította hirtelen lángra gyúlt szerelmének igazáról. Léna valamiféle álomban érezte magát, ahol a sikeres, és érett férfi első látásra belészeret, repülőgéppel jön érte és magával viszi egy szebb világba, ahol már nincsen szenvedés, sem kellemetlen meglepetések, ahol biztonságban lehet, és gyökeret verhet végre. Az első Budapesten töltött hét csodálatosan telt. Kiváló éttermekben ebédeltek, taxival járták körbe a várost, sétáltak a budai hegyekben és szerelmesen csókolóztak a villamosmegállóban.

Lubov tapasztalt volt és erős, Léna minden pillanatban nőnek érezte magát a közelében, ő volt a híres ember támasza, a fiatal nő, akit minden bizonnyal valóban elvisz szeretője. Hamarosan mindent felégetett maga mögött a szép ajándékok, dicsérő szavak és az új élet ígéretének mámorító reményében.
Egy hónappal megismerkedésük után egy kora őszi, esős napon buszra szállt, és elindult a Balkán felé. Csupán két bőröndöt vitt magával. Akkoriban a papa már gyengéden haldoklott, de Léna erről nem akart tudomást venni. Legbelül érezte, hogy hamarosan egyedül marad, s ettől a magánytól menekült olyan hevesen balkáni szeretője óvó karjaiba. Lubov sokmindenben hasonlított a papára. Cigány ember volt, idősebb, és zenélt, csakúgy mint a papa egykoron. Ugyanolyan szenvedéllyel szívta a cigarettát és kopasz feje meg bogárszemei hasonlóan csillogtak a fényben. Léna úgy érezte, benne tovább élhet a papa, megőrizheti még hosszú évtizedekig, nem kell elengednie és magára maradva tovább küzdenie, nem kell szembenéznie a felnőtté válással, a közelgő gyásszal vagy a haraggal amit iránta érzett, amiért itt fogja őt hagyni, amiért teljesen magára hagyja az élet kegyetlen terepén.

Így vált belőle Lubov nagy szerelme és múzsája aki új zongoradarab írására ihlette a nagy művészt miközben keresztül–kasul szelték a Balkánt, egy nagy sikerű turné kedvéért. Utazásaik során egy égszínkék turnébuszon zötykölődve Léna azon kezdett töprengeni, vajon jól döntött–e, vajon tényleg amellett az ember mellett-e a helye.
Ahogy egyre távolabb került a papától, a barátaitól, egyre erősebben érezte hiányukat, mintha a lassan elhagyná önmagát útkeresése során. Arra gondolt, talán a szláv lélek, a szláv nyelv, a szláv virtus és a Balkánon mindent körüllengő durva, érdes hangulat az amiért ennyire fél, amiért nem hozták meg számára a feloldozást a Lubovval való közös élet első hetei.
Olyan volt ez, mint a belgárdi vasútállomáson elkortyolt első török kávé, keserű és kiábrándító, szinte azonnal visszaköpte a csészébe és vizet kért helyette. Tisztaságra vágyott, nyelvben, gondolkodásban, s érzelmekben. Minél távolabb került a papától, annál értelmezhetetlenebbé vált minden körülötte.
Útjuk során szomorú kóbor kutyák százaival találkozott tekintete. Ők is feloldozásra, megmentőre vártak, biztonságra, csakúgy mint ő ott Lubov oldalán feszesen és tág pupillákkal a vadregényes tájat figyelve, vagy az ötcsillagos hotelszobák luxusában megfürödve.
Hetekkel később az egyik balkáni ország fővárosában telepedtek le egy rövid időre, ahol Léna megismerkedett szeretője egész családjával. Arról nem szólt a fáma, hogy ők nem ketten, hanem többen élnek majd Lubov otthonában. Egy jókora nagy lakásban úgy tűnt, lesz elég hely mindenki számára.

 

 

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s