Mama 5.

Van az életemnek egy szürke foltja, olyan időszak, amelyben nem tudom felidézni, hogy akkor hány éves voltam, pontosan meddig tartott a pokolszagú őrülete mamának, s a sorrendiséget sem. Néha vágyom rá, hogy ránézhessek erre az eseménysorozatra kívülről, mintha csak egy elfeledett filmet pörgetnék vissza, hogy tisztán emlékezhessek minden apró részletére.  Végtére is aztán arra kell rájönnöm, hogy teljesen mindegy hogyan is emlékezem, mert szörnyű tettek egymásutánija söpört végig az életemen. Talán nyolc hónap volt, amíg tartott én meg talán nyolc éves lehettem. Emlékszem, akkor tanultuk írásórán a szótagolást, arra is, hogy zimankó volt nekem meg egy vastag termosz pulóverem meg egy tavaszi kabátom. Szinte mindig fáztam. Mégis, valahogy jól esett ez a vacogás, talán mert a mély fájdalmon és kétségbeesésen kívül érezhettem valami mást is ebben a didergésben. Akkora a mama már velem is nagyon agresszívan bánt, szinte élő pajzsként használt fel az ellene forduló világgal szemben. Cinkosává tett. Az évek során mély, őszinte, meg nem szűnő ragaszkodást  teremtett kettőnk közé, egy olyan közös világot álmodott s valósított meg, amelyben sem a papának sem senki másnak helye nem lehetett. Alattomos lassúsággal ölte ki belőlem az apai szeretet iránti igényt, megtanított gyűlölni, gyűlölni  az enyéimet- a cigányokat- ezzel pedig önmagam ellen fordulni. Megmutatta milyen a szánalom érzése a saját családom iránt,  vagy hogy milyen a lenézést és megvetést minden nap gyakorolni.  Finoman fürdetett meg a bosszúállás és haragoskodás sötét vizében.  Ivott, s ha ivott, akkor a papa a mosdóba borította a létező összes szeszt, kétségbeesetten próbálkozott megállítani őt, a bűnében fékezhetetlen  asszonyt. Sokszor verte a mamát, végső elkeseredésében pedig arra kényszerítette, hogy addig igyon megállás, lélegzetvétel nélkül míg csak bírja, s még azután is. Ők a toalett ajtajában álltak, én kicsit távolabb a panellakás világoskék, márványköves folyosóján meredten néztem őket, a mama kétségbeesett fuldoklását meg a papa könyörtelen ítéletét fölötte, hogy most mindent meg kell innia, hogy nem hagyhatja abba.  Igyál, igyad, abba ne merd hagyni. Nem volt hová menekülni.  

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s